Bejelentés


Életszemlélet Egyszerübb mint gondolná


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.







Üzenőfal


Név:

Üzenet:





Légy Üdvözölve Kedves Ismeretlen!

E honlapot igazából azért hoztam létre, hogy egyszerűen csak mesélhessek.
Történetet, amit sokkal könnyebb leírni, mint szavakba önteni.

Ezzel tuti, hogy nem vagyok egyedül. A sztori önző módon családomról és rólam szól (kérlek, ne kövezz meg érte). Írói vénámat már pelenkás koromban elvesztettem, ezért lehet, hogy élvezhetetlenül rondán fogalmazok.

No de visszatérve, ami kiakasztott az a család (Fater, Fater öccse, Bátyám, ANYÁM) életmódja volt. Ugye szőlőhegy, borospince, egynehány 10 liter bor legyilkolása, napi robot után ki a pincébe meló látástól mikulásig. Hét végén ugyan ez reggeltől estig + pacal pacal hátán, zsír zsír hátán, de hát őket ez tette "boldoggá"?

Ismerős mi? Hozzáteszem 30 évig csinálták, amihez én szomorúan és kelletlenül asszisztáltam. Már akkor `92 körül elhatároztam, hogy én mindent fordítva csinálok, mint őseim és testvérem. Egyik reggel úgy ébredtem: többé nem eszem húst, alkoholt meg még ha gyógyszer van oldva benne akkor sem egy cseppet sem.

Persze megint én voltam az utca bolondja, csak a búrájukat forgatták vízszintesen.



Ha még nem fáradtál el és kitartasz, itt jön a szomorú rész.

`94-ben Apám 64!! éves korában elment, aortarepedés, erei a lerakódott koleszterintől porcelánkeménységűvé váltak (aorta aneurizma asszem) menthetetlen volt...

2000. januárjában Édesanyámat 67!! évesen a sok pihenés nélküli munka + mindent zsírban sütünk táplálkozás miatt duplájára nőtt szíve vitte el, pedig próbált váltani csak sajnos későn.

Rá 8 hónapra – gépelni is alig tudom – Testvérem (imádta a zsíros kaját) a présházában egy kis esti borozgatás után nem ébredt fel többé. Ismét a szív. Csak 46 éves volt!!!!! Felfoghatatlan dolog: Anyám után a Bátyám szemeit lezárni. Tehetetlen dühöt éreztem: cserbenhagytam őket? Mivel menthettem volna meg őket? Mindenféle "csodaszert" kerestem, mintha visszacsinálhattam volna a dolgokat, pedig korántsem volt vége a megpróbáltatásoknak. Nagybátyám nem sokkal később egy súlyosabb szívműtét után présházában egy kis pálinkakotyvasztás közben aludt el örökre. 66!! éves volt.



Ennyi. A családnév elfogyott, magam vittem tovább egyedül. Hogy minél hosszabb ideig tehessem, megpróbálkoztam a híres életmódváltással (pl táplálkozásban), de rá kellett jönnöm hogy teljességgel lehetetlen.

Annyi vegyszert, mérget, fűrészport, hamisított bioterméket, stb. etetnek velünk, hogy megette a fene az egészet!

Valami mást kerestem, ami kiváltja ezeket.

Ha még nem ringattalak álomba, akkor most jön a megoldásom, ami nekem bevált és az eredményével is teljes mértékben elégedett vagyok.

Magasra tettem a mércét. Olyan terméket kerestem, ami megfelelően komplex, nem egy-két darabból áll, egy termékcsalád, melynek tagjai harmonikusan kiegészítik egymást és megadja a szervezetnek amire szüksége van.

Feltételem volt még hogy komoly, elismert tudósok fejlesszék, ráadásul régóta és néha új cuccok is feltűnjenek a kínálatban, amiket kipróbálhatok. Az se baj ha a család lead pár kilót, meg lejjebb viszi azt a tetű agyon gyógyszerezett vérnyomásomat. Ismert legyen: sokszázezer ember csak nem téved. Mindezt elfogadható értékarányos áron.

Nem célirányosan kutattam – az veszélyeket rejt – hanem a véletlenre bíztam magam. Vicces, de bejött.



Egyik nap a kollégám focihíreket nézett a neten, odapillantva az egyik sztár mezén ismerős feliratot láttam meg.

Beugrott: hát én ezt ismerem! A 90-92-es években az országhatáron ledőlt sorompók felett beáramló "nyugatiárudömping"-gel ékezett és olyan amwayzepteres rábeszélő készséggel árultuk hogy mindenki sikongva menekült, pedig a minőségük már akkor is kiváló volt. Újra felfedező lettem.

Mivel az elvárásaimnak a termékcsalád tökéletesen megfelelt, elhatároztam: felhívom őket.

Persze tartottam a szokásos reklámszövegektől, de aztán le kellett ülnöm. Ezek az emberek kedvesek, barátságosak, nemes egyszerűséggel információkat közölnek, nem akarnak rád erőszakolni semmit, én csak tanácsokat kaptam és érthető válaszokat. Ekkortól már nem életmódot váltottam, hanem életszemléletet, ami szerintem már egy másik szint. Benne van minden, egészség. Életöröm, kiegyensúlyozottság...

Ha idáig velem tartott/tartottál biztos lebeg a kérdés: mi a manóval teszem én egészségesebbé, hosszabbá, remélem nem csak a saját életemet?



Semmi titok, a neve egyszerűen HERBALIFE. (Nem tiszta hogy reklám-e, körülírni meg nem tudom.)

Biztos vagyok benne, hogy sok értékes ember velünk lehetne még, ha arra "hadiösvényre" lép amire én is.

Értékes emberre itt egy példa kérlek nézd meg (rokkerek csak óvatosan!):





Tehát, ha valamiben segíteni tudok, vagy csak megosztani akarod velem a te történetedet (jó hallgatóság vagyok) vagy információval szolgálhatok a HERBALIFE termékekkel kapcsolatban,esetleg a beszerzésében segíthetek (törzsvásárló lettem) kérlek, írj az üzenőbe, esetleg az e-mail címemre, amiben meg tudom adni SKYPE elérhetőségemet.

Vagyis mindenre nyitott vagyok.

Végül, de nem utolsó sorban KÖSZÖNÖM neked kedves OLVASÓ hogy velem tartottál ezen hosszú kiránduláson és KÖSZÖNÖM a rám fordított időt!


További szórakoztató netezést kíván

Schvartz János

Kaposvár



ELÉRHETŐSÉGEIM:

E-mail: kapcsolat.janos@gmail.com

Telefon: +36-30-402-4898








Akár abban hiszel, hogy meg tudod csinálni,

akár abban,hogy nem,

az élet

mindig igazolni fog.

 
Ford, Henry (1863-1947), amerikai gyáriparos

Google PageRank
 
















Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!